2010. február 8., hétfő
Találtam végre egy verseskötetet, ami 88 oldal, összesen 7 évig íródott, de mindez tök lényegtelen. Miközben olvastam, úgy éreztem: nem dolgozom. Szórakoztatott, elgondolkodtatott. Önző leszek, nem adom senkinek, én írok róla.
Szálinger Balázs kötete. M1/M7 a címe, és ritkaság, mert nem lehet kapni, meg vannak benne jó versek, mint ez itt:
Szálinger Balázs
TURIZMUS
Ha elhagynám ezt a medencét,
aminek alján meggyűlt a szemét,
s megnézném, hogy szélfútta tájon
hogy gombolyítja életét
egy másik istenverte nép,
vinnék balsorsot mutatóba,
hogy szánjanak, az minekünk kell,
s fölszerelkeznék három vagy négy
emberiesség elleni bűnnel,
egy miatyánkom volna a bűnjel,
vinném nagy vitrinben az Istent,
fölfényezném hosszú szakállát,
vinnék hajlamot összefogásra,
s ahogy rendszereken kiabál át,
vinném nekik a bosszú világát,
megmutatnám, a szent hajlamból
hogy lesz ösztön a képmutatásra,
lennék építész, olyan, aki másnak
házat ígér, de a sírját ássa,
s föl se tűnik, hajszálra mása,
vélhetően nem bántanának,
nem ismernék a hozott istent,
s mást tudnának az emberiségről,
meg sem értenék bűneinket,
magunkat vágtuk körbe, amíg ment,
s kérdezném, hogy a költők náluk
hosszú tollaikat mire mérték,
mert nálunk csapzott elégiák
adják a versek jó fele részét,
mondanák, hogy náluk a szépség –
s látnám, amiből megformáltak,
más szellem alatt hogy pereg szét –
Azért nem voltam messze, messze,
mert ha elhagynám ezt a medencét,
könnyen lehet, hogy vissza se néznék.
2010. február 8., hétfő
Két éven belül a mai napon meghalt a harmadik pendrájvom is. Az első kettő műanyagból volt, az utóbbi fából. A következő színtiszta fém lesz. Platina, titán, ilyesmi.
A mostani a gép szerint még létezik, de üres: „a fájlrendszer ismeretlen”. Talán a Pandorán vagy a Marson működne. Formázni nem lehet, garancia meg van rajta.
Elkövettem hétvégén más hibát is. Avatart néztem kettődében. 40 percig bírtam, majd feladtam, nem szabad.
Eddig a tél a nőimet falta fel, kétévente átlagban egyet. Most - úgy néz ki - ráállt a pendrájvokra. Lelke rajta.
Indulok újabb USB-portyára.
2010. február 4., csütörtök
Eredetileg ez lett volna annak a bejegyzésnek a címe, melyet ide szántam, de végül nem ide került, és nem is ezen a címen jelent meg az IJ-n. Eleget disznólkodtam itt a blogon pályázatilag, és ezentúl kevesebbet hőbörgök.
De talán beadom a Móricz Zsigmond-ösztöndíjra. Nem azzal a szándékkal, hogy megnyerem. Csak WST-nek van egy jó ötlete, melyre olyan úri módon lehet örök elutasítást kapni a kuratóriumtól. Közpénzből lejáratom magam, ha már bejáratni nem tudom.
Vagy nem is adom be, csak megírom pamfletben.
Vagy komoly szándékkal adom be, és várom, hogy újra a helyzet komolyságához mérten csalódjak valamiben. Rég volt már ilyen.
2010. január 29., péntek
Volt régen egy vicc. Azért is mondom el, mert újabban sokak szerint gyakran szarozok. Hát igen. Valahogy így szólt: „Mi az igazi disznóság? / Az, ha valakinek az ablaka alá szarsz, és bekopogsz vécépapírért.”
Aki emlékszik még a Pályázati disznóságok 1. és 2. részére, annak ajánlott olvasmány az itt következő folytatás. A szkennelt levelet közlöm.
A levél pontos fordítása:
Kedves Balek! Szeretettel várunk annak a pályázati programnak a bemutatóján, melyen esélyed sem volt indulni. Megláthatod, hogy milyen hangzatosabb célok érdekében és milyen köntösbe bújtatva támogattuk inkább az olvasás népszerűsítését, mint a te vidéki felolvasásodat. Az első sorból nézheted, amint a 210 millió forint köddé válik, nem is álmodva arról a 200 ezerről, amit egykor kértél.
Megjelenésedre feltétlenül számítunk. Nyalj be nekünk, úgy könnyebb lesz.
A viccre visszatérve: nálam most kopogtatnak az ablakon.
2010. január 24., vasárnap
Egy tárca a jövő kritikus bloggereiről, azaz rólatok. Várom a véleményeket ide és az IJ-re is, ha van kedvetek vitázni, olvasni vagy csak csesztetni.
2010. január 22., péntek
A program szerint így nézek ki avatarosan. Remélem, hogy kevésbé avatarosan és három- vagy négydében kicsit megnyerőbben.
2010. január 21., csütörtök
Tristan Tzara: Hogyan írjunk dadaista verset
Fogjon egy újságot.
Fogjon egy ollót.
Válasszon ki abban az újságban egy olyan hosszúságú cikket, amilyenre a versét tervezi.
Vágja ki a cikket.
Azután vágjon ki gondosan minden egyes szót, amelyekből az a cikk áll, és rakja egy szütyőbe.
Rázza meg szelíden.
Aztán húzza ki egymás után a kivágott szavakat.
Másolja le lelkiismeretesen.
Abban a sorrendben, ahogy a szütyőből kikerültek.
A vers önre fog hasonlítani.
S lám máris egy rendkívüli eredeti író ön, és elbűvölő érzékenységű, ámbár ezt az érzékenységet a köznép kellően még nem érzékeli.
(Parancs János fordítása)
Tristan Tzara megírta helyettem az óravázlatot. Persze néhány kortárs költőnk ma is hasonló poétika szerint alkot, bár nem vallja magát dadaistának, talán fogalma sincs, hogy mi az.
De a lényeg: kösz, Tzara! Már csak néhány ügyes kéz, pár egyébként is hasznavehetetlen folyóirat és egy teszkós szütyő kell, hogy egy-két héten belül megszülessen az első közösségi dadaista alkotás.
Csak az a kérdés, hogy a vers kire is fog hasonlítani. Mindenkire, netalán senkire vagy éppen ennek az elcseszett magyar médiavilágnak a divatszavaira.
2010. január 21., csütörtök
Ma rájöttem, hogy anya szeretnék lenni. Apa még nem.
2010. január 20., szerda
Ma jöttem rá, hogy Szegeden az Arany János utca a Madách utcában folytatódik. Szép.
Talán a várostervezők ismerték az irodalomtörténetet, bár ha csak véletlen az egész, reggelenként ez a két utca mindenképpen a szegedi ember tragédiája.
Menekülésre meg ott a Vörösmarty.
Mindháromhoz közel lakom.
